Személyes találkozók 6. – “A” komponens

Budapest-2019.11.28-29. A személyes találkozónk helyszíne Budapest volt, testvériskolánkkal közösen 2019.11.28-29-én. Budapestre érkezvén a Fővárosi Művelődési Házhoz érkeztünk, ahol megvártuk a testvériskolásaink megérkezését is. A gyerekek közül többen itt tanulhatták meg a színházi ruhatár használatát. Miután mindannyian helyet foglaltunk a nézőtéren, kíváncsian vártuk az előadás kezdetét. A Nagyidai cigányok című mű… Continue reading

Személyes találkozók 5. – “A” komponens

A személyes találkozó- Budapest-2019.11.14-15. 5. alkalommal megvalósuló személyes találkozónk testvériskolánk részvételével valósult meg 2019. november 14-15-én, látogatásunk helyszíne Budapest volt. Nagy izgalom előzte meg a kirándulást, hiszen várták, hogy társaikkal ismét találkozzanak a gyermekek. Érkezést követően a város nevezetességeit mutatta be idegenvezetőnk, mint a Budavári Palota, Halászbástya, Miniszterelnöki Hivatal, Parlament… Continue reading

Személyes találkozók 4. – “A” komponens

2019.03.28-29.Bonyhád Több levélváltással sikerült megszervezni a testvériskolai személyes találkozót. Az egyeztetés célja az volt, hogy a helyi programok közül az iskola tanulói számára a leginkább igényeikhez mért programot állítsuk össze. Vendégeink biztatásunk ellenére az egynapos program és utazás mellett döntöttek. A közlekedési nehézséget és az utazó gyerekek rosszul létét leküzdve… Continue reading

Heti foglalkozások 72.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi Az „A” komponens 72. foglalkozásán felidéztük a pályázati időszak legsikeresebb, legemlékezetesebb pillanatait. Kinek mi tetszett a legjobban? Mi az, amire a legszívesebben emlékszik vissza? A legjobb képekből prezentációkat készítettünk, amelyeket együtt néztünk végig. A „B” komponens utolsó foglalkozásán arról beszélgettünk, hogy bővült-e a résztvevők… Continue reading

Heti foglalkozások 71.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi Az „A” komponens 71. foglalkozásán az előzetes megbeszélés szerint, még jó állapotban lévő társasjátékokat hoztak a gyerekek otthonról. A gyűjtést az iskola diákönkormányzata kezdeményezte. A játékokat karácsonyi meglepetésként Tolna Megyei Önkormányzat Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Berkes János Tagintézménye tanulóinak szánják. A zomba-paradicsompusztai sérült gyerekek… Continue reading

Heti foglalkozások 70.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi Az „A” komponens 70. foglalkozásán a gyerekek beszámoltak budapesti élményeikről. A Csavar Színház Nagyidai cigányok interaktív játékában különféle szerepeket játszhattak a saját és társaik szórakoztatására. Lelkesen idézték vissza a különböző humoros szituációkat. Emlékezetes volt számukra az adventi vásár is, ahol többen életükben először jártak.… Continue reading

Heti foglalkozások 69.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi Az „A” komponens 69. foglalkozásán a budapesti kirándulásról beszélgettünk. Az utazáshoz kapcsolódó információkról kaptak tájékoztatást a gyerekek. Röviden érintettük a programban szereplő látnivalókat, eseményeket. Térképen kerestük meg a helyszíneket, Budapestről szóló könyveket, albumokat lapozgattunk. A résztvevők nagy izgalommal várták a kirándulás napját. A „B”… Continue reading

Társadalmi felelősségvállalás 8.

Adománygyűjtés, társasjátékok a paradicsompusztai otthon gyermekei számára Szép hagyomány iskolánkban, hogy karácsony előtt jótékonykodnak diákönkormányzatunk tagjai. Az idei évben a paradicsompusztai gyerekotthon lakói részére társasjátékokat gyűjtöttek. December 3-án és 4-én az aulánkban felállított karácsonyfa előtt várták a diákok az adományokat. Nagyon sok diák hozott kisebb, nagyobb dobozban társasjátékot. Összesen 97… Continue reading

Társadalmi felelősségvállalás 7.

Kézműves foglalkozás Hagyományteremtő céllal, első alkalommal szerveztünk iskolánkban szülők bevonásával adventi kézműves foglalkozást. Az ötlet a diákönkormányzat tagjaitól származott, akik szerettek volna a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan jótékony vásárt rendezni. November 22-én délután az aulánkban szerveztük meg a programot,10-15 szülő, nagymama és kolléga részvételével. Az alapanyagokat szülők ajánlották fel. Iskolánk tanulói… Continue reading

Társadalmi felelősségvállalás 6.

Intézményünkben tudatosan törekszünk a környezettudatos nevelésre. Kihasználva a gyönyörű, novemberi napon 2019. 11 19-én levélgyűjtést szerveztünk iskolánk udvarán. A napközis nevelők és 30-40 gyerek segített az avar összeszedésénél. Karbantartóink kiosztották az eszközöket, a lombsöprűket, seprűket és a fóliát. A gyerekek először kedvetlenül álltak neki a munkának, majd egymást ösztönözve jó… Continue reading