Személyes találkozók 6. – “A” komponens

Budapest-2019.11.28-29.

A személyes találkozónk helyszíne Budapest volt, testvériskolánkkal közösen 2019.11.28-29-én. Budapestre érkezvén a Fővárosi Művelődési Házhoz érkeztünk, ahol megvártuk a testvériskolásaink megérkezését is. A gyerekek közül többen itt tanulhatták meg a színházi ruhatár használatát. Miután mindannyian helyet foglaltunk a nézőtéren, kíváncsian vártuk az előadás kezdetét. A Nagyidai cigányok című mű a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany János lenyűgöző, felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A történet szerint a magyar katonák nem bírják tartani Nagyida várát , és a cigányokra bízzák , hogy őrizzék, védjék amíg ők vissza nem térnek. Csóri  vajda azonban túljár mind a magyarok, mind a labancok eszén. Gál Tamás interaktív, játékos feldolgozása nagyon tetszett a gyerekeknek. A tehetséges művész fergeteges humorával, és improvizációs készségével elvarázsolta a közönséget. A gyerekek aktív részesei lehettek a darabnak, szinte végig színészként szerepelhettek akiket Gál Tamás főszereplő kiválasztott. Élvezettel, beleéléssel játszották a  rájuk bízott szerepeket , például katonaként meneteltek, harcoltak a színdarabban. A produkció a gyerekeket gondolkodásra, empátiára késztette, mindeközben felejthetetlen színházi élménnyel gazdagodtak. Az előadást egy közös ebéd követte majd egy rendkívüli történelem órán vehettünk részt, megtekintettük a Tutanhamon kiállítását, mely lenyűgözte a gyerekeket és a kísérő felnőtteket egyaránt. Este az adventi fényeket tekintettük meg a karácsonyi vásárban,majd a közös vacsora során élményeiket osztották meg a gyermekek egymással. Reggelit követően még Budapest eddig nem látott nevezetességeit vettük célba és ezt követően hazaindultunk.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.