Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi
A projekt első tematikus foglalkozásán megismerkedtek a csoport tagjai. Beszélgettünk a pályázat céljáról. Megbeszéltük, hogy a közös programok, kirándulások, táborozások során jobban megismerjük, elfogadjuk és segítjük egymást. Eközben hasznosan és vidáman tölthetjük el a szabadidőnket. A bevont tanulók lelkesen várják a folytatást.
Tematikus foglalkozás – Európai Unió
1. foglalkozás: Az Európai Unióról szóló első foglalkozáson az EU jelentőségével, történetével, tagországokkal, intézményeivel ismerkedtek a gyerekek. A térképen megkeresték az EU országokat, fotók alapján ismerkedtek az EU intézményeit.
Felzárkóztató foglalkozás – Nierné Földi Erika
Az első foglalkozás során a gyerekek játékos formában megismerkedtek egymással. Ennek azért láttam szükségét, mert több évfolyamról, különböző osztályokból kerültek be a csoportba. Olyan játékokat választottam, melyek alkalmazása során megtanulták egymás nevét, illetve megfigyelhettem őket különböző játékszituációban és szerezhettem személyiségükről néhány információt, ami a következőkben segítségemre lehet.
Német nyelvi foglalkozás – Vargáné Tamás Tünde
A projekt első német nyelvi foglalkozásán Einkauf – Im Lebensmittelgeschäft – Bevásárlás – Az élelmiszerboltban témát dolgoztuk fel. A bevont tanulók szituációkat játszottak el, melyek során eladó és vásárló közti párbeszéd kialakítása volt a feladat. A feladatok során a verbális készségek fejlesztése volt az elsődleges cél. Hangsúlyt fektettem a szókincs, szóbeli kifejezőkészség egyéni fejlesztésére is. Fontosnak tartottam azt is, hogy erősítsem a tanulók önbizalmát a szóbeli megnyilatkozás terén.
Angol nyelvi foglalkozás – Árva Edit
A tanulókkal gyakoroltuk az üdvözlés és bemutatkozás módját. Egyszerű nyelvi játékokat játszottunk: szavakat gyűjtöttünk, szótárt írtunk csoportban, szóláncot gyártottak. A bemelegítő játékok során személyes információkat tudtunk meg egymásról – ez megfelelt egy rögtönzött szintfelmérésnek, megismerkedtem velük és ők is egymással.
Tehetséggondozó foglalkozás – Csizmadia Istvánné
Csoportalakítás: bemutatkozás, ismerkedés a csoport tagjaival. A projekt céljainak ismertetése, megbeszélése. A közös munka elindítása. Memóriajáték a csoport tagjainak nevével.