Heti foglalkozások 46.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi

Az „A” komponens 46. foglalkozásán a környezetvédelmi témához kapcsolódva a Fenntarthatósági témahét programjairól beszélgettünk. Az interneten megkerestük a https://www.fenntarthatosagi.temahet.hu/iskolai-palyazatok weboldalt. A TeSzedd! országos mozgalomban a foglakozás hetében iskolánk is részt vesz. Megbeszéltük, hogy melyik területen gyűjtjük a szemetet, milyen védőfelszerelést és egyéb eszközöket kapunk. Mire kell vigyázni a tevékenység közben.

A „B” komponens 46. foglalkozásán az ”Európa kulturális öröksége” tanári segédlet 2. órájának feladatait oldottuk meg Az óra témája: Európa: egység a sokféleségben volt. A tanulók feladata egy az európai népek közös kultúrájáról, történelméről, értékeiről szóló múzeumi kiállítás megtervezése volt. A foglalkozás célja, hogy a gyerekek megtanulják, hogy az Unió tagállamai közös kulturális örökséggel rendelkeznek, amely közös történelmünknek, kultúránknak és értékeinknek köszönhetően nem ismer határokat.

Felzárkóztató foglalkozás – Nierné Földi Erika

Minden évben március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, erre a témára építettem föl a mai foglalkozást. A gyerekek számára döbbenetes információ volt, hogy a Föld lakóinak 1/5-e él vízhiányos területeken. Beszéltünk arról, hogy számunkra mennyire természetes, ha megnyitjuk a csapot, onnan tiszta víz folyik, és egy napon hányszor használunk vizet. Érdekes prezentációkat néztünk végig, majd csoportonként egy-egy témához kapcsolódó képet kellett összerakniuk.

Német nyelvi foglalkozás – Vargáné Tamás Tünde

A negyvenhatodik tematikus foglalkozás témája Tagesablauf – Das ist mein Tag – Napirend – Ez az én napom. Az előző foglalkozások témáját dolgoztuk tovább. A szöveg elolvasása és lefordítása után feladatokat oldottak meg a tanulók. Az első feladatban ki kellet egészíteniük a mondatokat úgy, hogy azok tartalmilag megfeleljenek a szövegben olvasottaknak. A második feladatban a megadott válaszokhoz kellet kérdő mondatokat megfogalmazniuk. A foglalkozás célja a szövegértés, a szókincsbővítés és a kommunikációs készség fejlesztése volt.

Angol nyelvi foglalkozás – Árva Edit

Folytattuk a tavasz témakörével kapcsolatos ismereteink bővítését. Megtanultunk egy tavaszi versikét, helyes sorrendbe rendeztük az összekeveredett sorokat. Majd megbeszéltük, hogy milyen munkálatok várhatók tavasszal a kertekben. Sok hasznos igével gyarapodott a tanulók szókincse.

Learning a poem – arrange the lines in the correct order – learning verbs

Tehetséggondozó foglalkozás – Csizmadia Istvánné

Egyik központi feladatunk a gyerekek szövegértésének fejlesztése. Országos mérésen is vesznek részt ebből. Így a mai délutánon ezt a témakört jártunk körbe. A szövegértés feladatainak sokféleségét vettük górcső alá. Kiemeltük a fontosabb lépéseket, mire kell figyelni az ilyen feladattípusoknál. Igaz, hamis állítások a szöveghez kapcsolódóan…, Húzd alá a szövegben…, Válaszolj a kérdésre a szöveg alapján…, Egészítsd ki a mondatokat…, Egy rövid szöveget kaptak önálló munkára. Jó kedvvel dolgoztak, az idő is hamar elszaladt.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.