Heti foglalkozások 69.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi

Az „A” komponens 69. foglalkozásán a budapesti kirándulásról beszélgettünk. Az utazáshoz kapcsolódó információkról kaptak tájékoztatást a gyerekek. Röviden érintettük a programban szereplő látnivalókat, eseményeket. Térképen kerestük meg a helyszíneket, Budapestről szóló könyveket, albumokat lapozgattunk. A résztvevők nagy izgalommal várták a kirándulás napját.

A „B” komponens tanulói uniós témában vetélkedtek egymással. A feladatok megoldásához csapatokat szerveztek. Minden, a könyvtárban meglévő információs eszközt és dokumentumot szabadon használhattak. A feladatok között szerepelt zászlófelismerés, földrajzi helyek, szokások és hagyományok ismerete. A gyerekek ügyesen és lelkesen alkalmazták az elmúlt hónapok során hallott, látott és megtapasztalt EU-s ismereteiket.

Felzárkóztató foglalkozás – Nierné Földi Erika

Már csak néhány hét van karácsonyig. Az adventi várakozáshoz igyekszünk bensőséges hangulatot teremteni a foglalkozásokon is. A foglalkozáson karácsonyi üdvözlőlapot és képeslapot készítettünk a gyerekekkel. Az ünnepi készülődés hozzájárul az év vége hangulatához, amikor a családok együtt karácsonyoznak, és jó hangulatban zárják az ó- és vidáman kezdik az új évet.

Német nyelvi foglalkozás – Vargáné Tamás Tünde

A hatvankilencedik tematikus foglalkozás témája Advent – Advents – Toto volt. A közelgő ünnepekre hangolódván, egy az Adventhez kapcsolódó szöveget dolgoztunk fel. A szöveg a karácsonyi időszakhoz kapcsolódó népszokásokat, néphagyományokat, hiedelmeket is említi. A szöveget elolvastuk, lefordítottuk. Ezután egy a szöveghez kapcsolódó totót oldottak meg a gyerekek. Mondatokat kellett kiegészíteniük a szöveg alapján, a helyes válaszok bekarikázásával. A foglalkozás célja a szövegértés, szókincsbővítés, az eddig tanult ismeretek alkalmazása volt.

Angol nyelvi foglalkozás – Csizmadia Istvánné

A foglalkozásunk témája a tél volt. Az évszak jellemzőit gyűjtöttük össze. Hogyan változik a természet? Hogyan alkalmazkodunk az időjáráshoz? Az időjárás jellemzőit foglaltuk röviden össze. Kinek kedvenc évszaka a tél? Miért? A téli ünnepeinket kiemeltük. A Mikulás, a Karácsony és az Új év megünneplésének hagyományairól beszélgettünk. Nagyon ügyesen használták az angol tudásukat. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, jót beszélgettünk.

Tehetséggondozó foglalkozás – Lamberti Judit

Beköszöntött az advent időszaka. Kutatómunkát végzünk az internet segítségével a különböző népek, népcsoportok adventi szokásairól, hagyományairól. A tanulók csoportokban dolgoztak. A gyűjtött anyagokat pedig megosztják egymással, ezzel fejlesztve előadói képességeiket, kommunikációjukat is.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.