Heti foglalkozások 71.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi

Az „A” komponens 71. foglalkozásán az előzetes megbeszélés szerint, még jó állapotban lévő társasjátékokat hoztak a gyerekek otthonról. A gyűjtést az iskola diákönkormányzata kezdeményezte. A játékokat karácsonyi meglepetésként Tolna Megyei Önkormányzat Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Berkes János Tagintézménye tanulóinak szánják. A zomba-paradicsompusztai sérült gyerekek megajándékozása már hagyomány az iskolánkban. A pályázatba bevont tanulók így közvetlenül részeseivé válnak az önkéntességen alapuló, hátrányos helyzetben élők megsegítésének. Személyesen megélik, megtapasztalják a segítségnyújtás, örömszerzés felemelő érzését.

A „B” komponens a karácsonyt megelőző utolsó foglalkozását az ünnepi hangulat jellemezte. Visszaidéztük a tavalyi foglakozáson is érintett néhány uniós ország jellemző karácsonyi szokásait. Bővebben tértünk ki a Magyarországra jellemző ünnepi hagyományokra. Arról beszélgettünk, hogy minden családnak meg van a saját kialakított karácsonyi ünneplési szokása. A gyerekek meséltek arról, hogy az ő családjuk hogy tölti ezeket a napokat. Ők, ha felnőnek, mit szeretnének ezekből megtartani és min változtatnának.

Felzárkóztató foglalkozás – Nierné Földi Erika

Ebben az évben utolsó alkalommal jöttünk össze a gyerekekkel. Karácsonyi díszeket és ajándékokat készítettünk egy kézműves foglalkozáson. Megbeszéltük, kinek készítették az ajándékot, és mi az ajándék átadásának módja. Az előző alkalommal készített ajándékkártyákat tettük az elkészült meglepetések mellé, így vitték haza a gyerekek, hogy örömet szerezzenek családtagjaiknak.

Német nyelvi foglalkozás – Vargáné Tamás Tünde

A hetvenegyedik tematikus foglalkozás témája Frohe Weihnachten! – Boldog karácsonyt! volt. A gyerekek feladatlapon dolgoztak. Az ünnephez kapcsolódó szöveget kellett kiegészíteniük megadott szavakkal. A szavak jelentését megbeszéltük, ezután kiegészítették a szöveget, majd a szöveg olvasása és fordítása következett. A foglalkozás végén az ünnepekről beszélgettünk, hogy ki hogyan tölti a téli szünetet, hogyan ünneplik a családban karácsonyt. A foglalkozás célja a szövegértés, szókincsbővítés, kommunikációs készség fejlesztése volt.

Angol nyelvi foglalkozás – Csizmadia Istvánné

Az év utolsó foglalkozásán angol karácsonyi dalokat hallgattunk. A gyerekek hozhattak a foglalkozásra kedvenc karácsonyi dalt, éneket vagy slágert is. Új dalokat is tanultunk angolul. A közelgő ünnepre hangolódtunk. Elmondhatták milyen kívánságaik vannak, milyen ajándékot szeretnének és milyen ajándékkal lepik meg családtagjaikat. A gyerekek izgatottan várják a karácsonyt. Együtt énekeltünk, nagyon kellemes délután volt.

Tehetséggondozó foglalkozás – Lamberti Judit

Iskolánk aulájában minden év decemberében karácsonyfát állítanak. Újabb gyűjtőmunka témája: Mikor, hol, milyenféle karácsonyfát állít fel a világ. Rengeteg érdekességet találtak, egyben beletekintést is nyertek különböző vallási szokásokba is. Nagyon jól megy már a bemutatás, az előadás.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.