Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi
Az „A” komponens 70. foglalkozásán a gyerekek beszámoltak budapesti élményeikről. A Csavar Színház Nagyidai cigányok interaktív játékában különféle szerepeket játszhattak a saját és társaik szórakoztatására. Lelkesen idézték vissza a különböző humoros szituációkat. Emlékezetes volt számukra az adventi vásár is, ahol többen életükben először jártak. Elmesélték, hogy milyen apró ajándéktárgyakat vásároltak, és azokat kiknek szánják karácsonyra. Véleményük szerint a délután zárásaként megtekintett Tutanhamon kiállítás segítette őket az ókori történelem e szakaszának elképzelésében és megértésében. Az adventi fényekben ragyogó főváros látványa elvarázsolta őket. Úgy vélik, hogy a testvériskolai pályázat során ez volt az egyik legszebb és legemlékezetesebb program.
A „B” komponens foglalkozásának témája az Európai Uniót bemutató, gyerekeknek szóló filmek megtekintése volt. A Videotanár című digitális tananyagból közösen megnéztük és megbeszéltük Az Európai Unió című részt (https://www.youtube.com/watch?v=GY0iEmoCOjs) és a az Így működik az EU című rövidfilmet (https://www.youtube.com/watch?v=cbSmTZYaBHA). A hallottak és a látottak alapján újra átbeszéltük az Európai Unió legfontosabb ismérveit.
Felzárkóztató foglalkozás – Nierné Földi Erika
Mai összejövetelünkön a múlt héten Budapesten kirándulók élménybeszámolóját hallgattuk meg és néztük meg az ott készült fotókat. A gyerekek óriási lelkesedéssel mesélték élményeiket! Volt olyan tanuló, aki még nem volt Budapesten, de a karácsonyi vásár szinte mindenkinek újdonság volt. Tutanhamon – Rejtélye és Kincsei című kiállítás lenyűgözte őket, hiszen már vannak ismereteik az ókori Egyiptomról.
Német nyelvi foglalkozás – Vargáné Tamás Tünde
A hetvenedik tematikus foglalkozáson a közelgő karácsonyra hangolódtunk. A foglalkozást 3 részre osztottam. Az első részben szavakat, kifejezéseket gyűjtöttünk a karácsonyhoz, majd ezeket mondatba is foglalták a gyerekek. A második részben feladatlapon dolgoztak. Mondatkiegészítés a megfelelő elöljárószóval és a szavak jelentésének megfelelő tárgy megkeresése a képen volt a feladat. A harmadik részben szintén feladatlapon dolgoztak alaposan meg kellett nézniük a képeket és el kellet dönteniük, hogy a megadott mondatok az első, a második, vagy mindkét képen történnek. A foglalkozás célja a szókincsbővítés, nyelvtani ismeretek alkalmazása, szövegértés, a meglévő ismeretek alkalmazása volt.
Angol nyelvi foglalkozás – Csizmadia Istvánné
Ma a karácsonyi hagyományokat vettük sorra. Kiemelve a magyar szokásokat, majd ezeket összevetettük az angol hagyományokkal. Szókincsbővítés kezdtünk. Az azonosságokat és a különbségeket összegyűjtöttük. Mindenki elmondhatta, hogy személyesen mivel készül a karácsonyra, a családi hagyomány mi náluk. Az ünnepi menüket is megbeszéltük. Érdekes volt hallani, hogy a gyerekek mennyire várják a karácsonyt. Mindenki azt mondta, hogy a legkedvesebb ünnepe. Örömmel készülünk erre a szép, meghitt ünnepre.
Tehetséggondozó foglalkozás – Lamberti Judit
Iskolánkban hagyomány, hogy december 6-án Mikulás köszönti a gyerekeket az iskola bejáratánál. Újabb gyűjtőmunkába fogtunk: Hol, hogyan, miként ünneplik a Mikulást különböző országokban. Szokásunkhoz híven a gyűjtött anyagokat egymással is megosztottuk.