Heti foglalkozások 68.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi

Az „A” komponens 68. foglalkozásán Susán Péter bűvész előadásáról beszélgettünk. A gyerekek lelkesen elevenítették fel az előadó trükkjeit, vidám műsorát. Arról beszélgettünk, hogy a bűvészethez szükséges adottságok (például figyelem, koncentráció, kézügyesség, gyorsaság) mellett mennyire fontos a kitartás, a szorgalom, az eltökéltség, a motiváltság. Mivel sok résztvevő tanuló sportol versenyszerűen, ezért ilyen megközelítésben vontunk párhuzamot a sport és az előadóművészetek között.

A „B” komponens foglalkozásán az Unióval kapcsolatos játékokat játszottunk. Barkochbáztunk, egy-egy uniós ország épületét kellett a csoportnak kitalálnia. Dr. Ballér Piroska – Nagyné Malicsek Ágnes: Közös kincsünk: Európa című kiadványban található társasjátékkal játszottak kisebb csoportokban a gyerekek. A játék során jól tudták alkalmazni a foglalkozásokon hallottakat. Újra játszhattak a már korábban is kipróbált internetes játékkal https://europa.eu/kids-corner/index_hu.htm.

Felzárkóztató foglalkozás – Nierné Földi Erika

Közeledik Advent időszaka, a gyerekekkel erről a témakörről beszélgettünk, erről a témakörről kerestek információkat az interneten keresztül.  Mit jelent az adventi időszak, mit jelent az elnevezés, kialakulásáról, az adventi szokásokról (böjt, adventi koszorú, adventi naptár)… Annak ellenére, hogy ezekről minden évben hallanak, kevés ismeretük volt. A legtöbben csak az iskolában hallanak csak ezekről az eseményekről, fogalmakról.

Német nyelvi foglalkozás – Vargáné Tamás Tünde

A hatvannyolcadik tematikus foglalkozáson Die Familie Radler – A Radler család című szöveget dolgoztuk fel a tanulókkal, majd feladatokat oldottak meg. A szöveget elolvastuk, lefordítottuk. Ezután a feladatok megoldása következett.

1. feladat – Ki kicsoda a Radler családban?,

2. feladat – Kié? – birtokos eset gyakorlása,

3. feladat – Mondatok kiegészítése az ist vagy sind létigékkel,

4. feladat – családtagok párosítása,

5. feladat – mein, meine birtokos névmások beírása a főnevek elé,

6. feladat – szövegkiegészítés.

A foglalkozás célja a szövegértés, szókincsbővítés, nyelvtani ismeretek bővítése, elmélyítése volt.

Angol nyelvi foglalkozás – Csizmadia Istvánné

Iskolánk diáktanácsa egy felhívást tett közzé a tanulóknak. Közeledik a karácsony, ennek kapcsán gyűjtést rendeznek szegényebb sorsú, hátrányos helyzetű intézetben nevelkedő kisgyerekeknek. Ezt a témát boncolgattuk angol nyelven, hogyan tudunk, mi gyerekek, társainknak segíteni, miben tudunk segíteni. Elfogadásról, kirekesztésről beszélgettünk a nekik megfelelő szinten és szókinccsel. Nagyon együtt érzően nyilatkoztak, és mindenki elmondta, mit tud felajánlani saját, használt, de jó állapotú játékai, könyvei közül a szegényebb gyerekeknek, hogy nekik is szép karácsonyuk legyen.

Tehetséggondozó foglalkozás – Lamberti Judit

Igyekszünk egy-egy témakört áttekinteni a belső méréshez. Az anyagokat folyamatosan gyűjtjük, közben pedig gyakoroljuk az előadást is. Ez a legnehezebb feladat a tanulók számára. Nagyon fontos a kommunikáció, az előadás mód a tantárgyi tudás mellett. Figyelnek egymás szavaira, igyekeznek ösztönzően segíteni egymásnak.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.