Heti foglalkozások 62.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi

Az „A” komponens 62. foglalkozásának témája a környezetvédelem kapcsán a hulladékgazdálkodás volt. A foglalkozás során a gyerekek a Környezetvédelmi lexikont használva kerestek kulcsszavakat a téma megközelítéséhez. Ismételten beszélgettünk a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. A téma többszöri előfordulása miatt, a tanulók esetleges szemléletformálásának visszacsatolására arról beszélgettünk, hogy kik azok, akik a pályázati foglalkozások hatására tudatosabbak ezen a téren a mindennapokban.

A „B”komponens foglalkozásán a testvériskolai találkozó ajándéktárgyait készítettük el. Olyan jelképes dísztárgyat terveztek és készítettek a gyerekek, amelyek utalnak országunkra és városunkra is.

Felzárkóztató foglalkozás – Nierné Földi Erika

A https://palyaorientacio.munka.hu/altalanos/foglalkozas/listazo linket használva több mint 500 interaktív foglalkozás leírást találtuk meg a gyerekekkel, melyek segítenek, hogy megfelelően tájékozódhassanak a különböző foglalkozásokról. Elsősorban azokról a foglalkozásokról kerestünk információkat, néztünk meg videókat, amiket ismernek és amiket tanulni szeretnének. Majd mindenki választhatott további szakmákat érdeklődése szerint. Az oldal röviden közöl minden hasznos információt, ami a szakmákhoz kapcsolódik. Elolvastuk, hogy milyen iskolát kell elvégezni ehhez és mik azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek egy-egy szakterületen.

A gyerekek nagyon motiváltak ebben a témában.

Német nyelvi foglalkozás – Vargáné Tamás Tünde

A hatvankettedik tematikus foglalkozás témája Einkaufen: auf dem Wochenmarkt – Bevásárlás – A piacon. A tanulók feladatlapon dolgoztak. Az első feladatban az összekeveredett betűkből kellett szavakat alkotniuk és a számozott betűk alapján kellett rájönniük egy megfejtés szóra. A második feladatban megadott mondatmodellek alapján kellet párbeszédet alkotniuk vásárló és eladó között. A foglalkozás célja a szókincsbővítés, a szövegalkotás és a kommunikációs készség fejlesztése volt.

Angol nyelvi foglalkozás – Csizmadia Istvánné

Ezen a héten a divattal, az öltözködéssel foglalkoztunk. Összegyűjtöttük a már ismert ruhadarabok nevét és néhány új szóval is kiegészítettük ismereteinket. Kedvenc ruhadarabjaikat írhatták le a tanulók. Elmondhatták a gyerekek a véleményüket a divatról. Ki követi a divatot? Miért? Voltak olyan vélemények is, amelyekkel vitatkoztak is a gyerekek. Jó volt látni, hogy bátran használják az angol órán tanultakat. Jót beszélgettünk a mai délutánon is.

Tehetséggondozó foglalkozás – Lamberti Judit

Folytatva az előző foglalkozást, a Google-alkalmazás területeit tekintettük át (naptár, youtube, dokumentumok). Úgy gondolom, hogy későbbi tanulmányaik során nagy segítségükre szolgál e rendszerek készségszintű használata. Ilyenkor mindig tanulunk egymástól is, a tanulók megosztják egymással, velem is az eddigi ismereteiket, a jól bevált alkalmazásaikat.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.