Kulturális program 2. – Kávészünet Verszenekar

A Kávészünet kvartett második alkalommal volt vendége iskolánknak. Több kollégának is a kedvence az együttes, ezért a projekten kívüli pedagógusok és osztályok is élvezték a fellépést. Az előadók a helyi kötődésű Vörösmarty Mihály szerelmi érzéseivel és a Laurához írt versével kezdték az interaktív fellépést. József Attila Mama című versét hallgatták… Continue reading

Heti foglalkozások 19.

Tematikus foglalkozás – A komponens A 19. foglalkozáson megbeszélték Komlóczi Zoltán és Újvári Gábor drámajátékos foglalkozását. A korábban megbeszéltek szerint összeállították a bemutatkozó produkciókat. Felhasználták a városukról, iskoláról, csoportunkról és tagokról előzetesen gyűjtött képeket, adatokat. A foglalkozás végén el is próbálták a csoportok bemutatkozását. Tematikus foglalkozás – B komponens Az… Continue reading

Heti foglalkozások 18.

Tematikus foglalkozás – A komponens Genslerné György Gyöngyi A foglalkozáson felidézték a Kávészünet Kvartett műsorát. Minden gyerek elmondta, hogy melyik zeneszám állt hozzá a legközelebb és miért. Megkeresték a nyári tábor, személyes találkozók helyszíneit (Balatonszemes, Gyenesdiás, Keszthely) nyomtatott és digitális térképeken. Képeket kerestek róla az interneten. Beszélgettek a táborozást érintő… Continue reading

Heti foglalkozások 17.

Tematikus foglalkozás – A komponens Genslerné György Gyöngyi A következő órán Pankotay Igor és Goztola Krisztina színművészek zenés művészeti műsoráról beszélgettek. Felidézték a gyerekek ezzel kapcsolatos élményeit. Visszaemlékezve az interaktív előadás legemlékezetesebb részeire kiemelték a nyelvtanulás fontosságát. Megbeszélték, hogy a sikeres pályaválasztás kulcsa, hogy olyan szakmát válasszanak, amiben örömünket lelik.… Continue reading

Heti foglalkozások 16.

Tematikus foglalkozás – A komponens Genslerné György Gyöngyi A foglakozáson a Határtalanul pályázat keretében Erdélybe utazó 7. osztályosok adománygyűjtésébe kapcsolódtak be. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára száraz élelmiszereket gyűjtöttek az iskola tanulói és dolgozói. Segítettek a gyűjtésben és a csomagolásban is.  A Youtube csatornán megnézték az alapítvány történetét bemutató… Continue reading

Heti foglalkozások 15.

Tematikus foglalkozás – A  komponens Genslerné György Gyöngyi A 15. tematikus foglalkozáson a testvériskolai bajnoki edzést levezető Katus Attiláról kerestek információkat az interneten. Többek számára a médiából ismert személyiség az aerobic világbajnok. A gyerekek nagy izgalommal várták a személyes találkozót. A foglalkozás második felében a társadalmi esélyegyenlőség témakör kulcsfogalmairól (pl.… Continue reading

Heti foglalkozások 14.

Tematikus foglalkozás – A komponens Genslerné György Gyöngyi A következő foglalkozáson megbeszélték az iskola májusi jótékonysági akcióit. A Határtalanul pályázat keretében utazó 7. osztályos tanulók a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára tartós élelmiszereket visznek Erdélybe. Az iskolai Gyermeknap programját biztosító szervezet kérésére a zomba-paradicsompusztai Berkes János gyógypedagógiai iskola fiatal felnőttjei… Continue reading

Heti foglalkozások 13.

Tematikus foglalkozás – A komponens Genslerné György Gyöngyi A 13. foglalkozáson elkészítették a csoport „Önkéntesség fáját”. A gyerekek a kezüket körberajzolták, a rajzot kivágták. A tenyér részre ráírták, hogy a közeli vagy a távoli jövőben milyen önkéntes tevékenységet vállalnának szívesen. A kivágott tenyérrajzokat felragasztották egy közös fát jelképező lapra. Az… Continue reading

Heti foglalkozások 12.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi A 12. tematikus foglalkozáson ismert híres emberek (Angelina Jolie, Michael Schumacher, Bono, Weisz Fanni, Harry herceg, Cristiano Ronaldo) önkéntes tevékenységeiről készített ppt bemutatót néztünk meg. Irányított beszélgetés formájában a gyerekek maguk fogalmazták meg, hogy milyen fontos a személyiség fejlődésében a másokért végzett tevékenység. Mennyire… Continue reading

Heti foglalkozások 11.

Tematikus foglalkozás – Genslerné György Gyöngyi A 11. tematikus foglalkozáson a gyerekek csoportokat alakítva, feladatok segítségével rendszerezték, összefoglalták a közel három hónap során az önkéntesség témájában szerzett ismereteiket. Beszámoltak azokról az élményeikről, amelyek a leginkább megérintették őket az elmúlt időszakban. Ezek főképp az előadásokhoz és az állatmenhely látogatásához kötődtek. Tematikus… Continue reading